BKF fotópályázat

Néhány bejegyzéssel lejjebb már említettem, hogy az Ágiról készült modell galéria megszületésének hátterében egy pályázat áll. Életem első fotópályázata volt ez, melyre két különálló képpel készültem, és hatalmas örömmel tölt el, hogy az egyik fotót (Hozzáállás kérdése..) beválogatták a kiállítás anyagába.
A BKF Művészeti Intézete által kiírt pályázat művészeti koncepciója így hangzott:
„Ami tetszik a világból mutasd meg másoknak is, ami nem tetszik változtasd meg!”

Mind a két képnél a pályázat azon kiírását/témáját választottam, hogy mit változtatnék a világon.

hozzaallaskerdese_wtn

Hozzáállás kérdése..

Úgy gondolom, hogy a társadalmat csak akkor lehet jobbá tenni, ha az egyének változnak és szerintem az egyik ilyen visszatartó erő az emberek rossz hozzáállása.
A kép szélén szereplő négy alak azokat a hozzáállásokat képviselik, melyeket elítélek. Balról jobbra: aki nem ereszkedik le, aki csak magával törődik, aki nem akar róla tudomást venni, akit nem érdekel.
Velük ellentétben a központi alak a számomra elfogadott hozzáállást képviseli, aki törődik, aki megpróbál segíteni. Ez az a hozzáállás, amit ha minden ember követne, szerintem jobb lenne a világ.
A középső alak egy plüss mackót tart a kezében, ami jelképezi mind azt, amit sok ember elhanyagol. Azt pedig, hogy pontosan egy embernek min kellene változtatni, igazán csak ő maga tudja megmondani, ha a lelkébe néz.

hit_wtn

Hit

Szomorúnak tartom, hogy a modern világban az emberek számára a hit egyre kevésbé fontos. Nem feltétlenül a kereszténység, hanem általánosságban a hit, a vallás.
Úgy látom, hogy hit nélkül rengeteg erkölcsi és morális érték hiányzik az emberekből. Tisztelet, hagyomány, az értékek megbecsülése, tolerancia, az ember saját magába vetett hite, értékelni az életet, hinni abban, amit tesz, az általa elvégzett munka megbecsülése. Alázattal és jó szándékkal viseltetni a dolgok iránt.

millenaris-bkf

Kiállítás:

Időpont: 2010. június 4.-18.
Helyszín: Millenáris Teátrum (H–1024 Budapest, Kis Rókus u. 16–20.)
Nyitva tartás: szerdától vasárnapig, 11:00-19:00

A kiállítás ingyenesen lesz megtekinthető

~Lini