Háború

A BKF felvételi első fordulójában meghirdetett szakmai feladat az „Idegen Világ” volt. Több öletet is el kellett vetnem, vagy azért, mert egy legalább 6 képből álló sorozaton át már unalmas lett volna, vagy pedig idő szűkében kivitelezhetetlen.

Végül egy dokumentarista stage (azaz megrendezett) fotósorozattal készültem, melynek témája a háború. Habár a mai világban is jelenlévő dologról van szó és rengeteg hírforrásból hallhatunk a most folyó harcokról, mégis úgy gondolom, hogy a legtöbb embernek ez egy idegen világ. Talán még azoknak is, akik ott harcolnak, hiszen nem ők hozzák a döntéseket. A munkájukat végezve, kötelességből, sokszor olyan ügyért harcolnak, mely nem is érinti a saját hazájukat. Halljuk ugyan a híreket, de sokan nem is akarunk tudomást venni arról, hogy mi folyik ott, hogy hányan és hogy valójában miért halnak meg.
A sorozatban egy olyan fiktív történetet mutatok be, ahol a katona elszakad a társaitól, és egyedül kell túlélnie. Habár egy emberre levetítve a háború sokszor inkább áldozattal jár, mégis a sorozat mélypontját középre helyeztem és a várttal ellentétben a végkifejlett pozitív, hisz a katona visszajut a társaihoz, és ha csak átmenetileg is, de biztonságra talál.
Úgy gondolom, hogy a fekete-fehér képek adják vissza a legjobban ennek a világnak a hangulatát, nyomasztó mivoltát, és a kontraszt mutatja az olykor mégis felcsillanó reményt és a harcok végét.

modell: Bobek Viktor

A sorozat még május közepén készült, de meg akartam várni az itteni közzététellel az első forduló eredményét is.. Megfelelt (: